A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének összefoglalója ‘A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról’ című törvényjavaslatról.

I. Általános vélemény a törvénytervezetről

2024. november 19-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter törvényjavaslatot nyújtott be A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról címmel.

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elnökségének véleménye szerint a törvényjavaslat jelentős veszélyeket rejt a kutatóhálózat jövőjére nézve. 

Az új szervezeti struktúra rendkívüli központosítást jelent, és kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat az Elnök egyszemélyi döntéseinek. 

A munkáltatói jogköröket és a tulajdonosi jogokat az Elnök gyakorolja, és kizárólag rajta múlik az is, hogy a munkáltatói jogokat hogyan és kinek delegálja. Az Irányító Testület döntése alapján akár a teljes Szervezeti és Működés Szabályzatról az Elnök határoz egyszemélyben. Így az új szervezet centralizált struktúrája növeli a munkavállalók  kiszolgáltatottságát. A HUN-REN törvény tervezete a jelenleg önálló Kutatóközpontok és Intézetek (19 intézmény) nagyjából 5000 munkavállalója feletti rendelkezést egyetlen emberhez, az Elnökhöz telepíti, és nem ad garanciákat a jogosultságoknak az egyes intézetek, kutatócsoportok működését lehetővé tevő delegálására sem. 

A kormányzat azzal próbálja “meggyőzni” a kutatóhálózati dolgozókat arról, hogy a növekvő kiszolgáltatottságot fogadják el, hogy jelentős többletforrásokat ígér a kutatóhálózat működtetéséhez, de csak abban az esetben, ha az átalakulás megtörténik. A többletforrások így legkorábban áprilisban érkeznek meg, addig a dolgozók a jelenlegi, rendkívül alacsony bérüket kapják, amely sok tudományos kutató esetén éppen meghaladja majd a 2025-ös garantált bérminimum összegét. (348000 Ft/hó). A bizonytalanság és a megalázó bér pedig felgyorsíthatja a kutatóhálózat elhagyásának folyamatát. 

Az új megrendelői modell túlsúlya veszélyezteti a munkahelyeket, és sérti a kutatói szabadságot. 

Az új törvény alapján a HUN-REN alapvetően az állammal, a kutatók érdekképviseletének mellőzésével kötött megállapodásban jelölné ki a kutatási irányokat, és ehhez a megállapodáshoz kötné a HUN-REN finanszírozását is. Ez túlságosan nagy beleszólást enged az államnak a kutatási témák meghatározásába, és lehetőséget ad arra, hogy egyes érzékeny témákat a kormányzati akarat háttérbe szorítson vagy eltüntessen a HUN-REN kutatói portfóliójából. Ez pedig nemcsak a témaválasztás szabadságát érinti, hanem kutatói álláshelyeket is veszélybe sodorhat. 

A törvényjavaslat elfogadása kizárhatja a HUN-REN intézményeit az Európai Uniós forrásokból.

A törvényjavaslat szerint az új HUN-REN költségvetési szerv helyett magánjogi személyként, alapítványszerű entitásként működne, ami a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat privatizációját jelenti. A struktúra kísértetiesen hasonlít azokhoz az egyetemi alapítványokhoz, amelyeket az Európai Bizottság kizárt az európai finanszírozási forrásokból.

A TDDSZ álláspontja szerint az állammal kötött bármilyen finanszírozási szerződésben biztosítani kell, hogy az alapkutatás (a szabad témaválasztáson alapuló kutatás) jelentős részben szerepeljen a költségvetésben. Minden ilyen megállapodás megalapozásában és létrehozásában biztosítani kell a munkavállalói érdekképviselet részvételét. 

Biztosítani kell továbbá a decentralizált, többszintű döntéshozatalra épülő rendszert, amelyben minden döntéshozatali szinten jelen van a munkavállalói érdekképviseletet. A béremelést pedig nem lehet halogatni és feltételekhez kötni.  

A fenti folyamatok nem kizárólag a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatra jellemzőek, hanem, a teljes magyar akadémiai szférát ellehetetlenítve, lényegében ugyanez a folyamat zajlott az alapítványosított felsőoktatási intézmények esetében, ugyanezt a folyamatot látjuk a Budapesti Műszaki Egyetemen, és sajnos valószínű, hogy az ELTE-t is hasonló sors fenyegeti.     

II. Előzmények

2019-ben a kormány egyoldalú törvényhozási aktussal elszakította a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát az Akadémiától, és létrehozta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot. A Hálózat elszakítását követő évben a kutatóhálózatban dolgozók elvesztették közalkalmazotti státuszukat is. 2023-ban az ELKH neve Magyar Kutatási Hálózatra változott, majd Gulyás Balázs elnök újabb névváltoztatása nyomán HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat lett.

Az elmúlt öt év folyamatos változásai után a legutóbbi másfél évben a kutatóhálózat az eddigieknél is nagyobb bizonytalanságban van: Gulyás Balázs kezdeményezésére nemcsak a név változott meg, de egy korábbi törvénymódosítás a 11 fős Irányító Testületet 7 fősre csökkentette, a Titkárságból Központ lett, annak vezetőjét pedig főtitkárról átnevezte vezérigazgatóra, jelezve ezzel a szervezeti működés ’vállalati’ irányba történő elmozdulását. Az elnök átvilágítást is kezdeményezett, amelynek keretben összességében 100 fős, főként külföldi kutatókból álló testület értékelte a kutatóközpontok működését. Ezek a bizottságok sokszor nagyrészt az adott területhez nem értő kutatókból álltak, az értékelés módszertana pedig kétségbe vonható. Az átvilágítás jelentős forrásokat (135,8 millió Ft) emésztett fel, valamint rengeteg többletmunkát igényelt a központoktól, miközben az átvilágítás célja sem volt világos.

Ezzel párhuzamosan „stratégiai workshop”-sorozat keretében fogalmaztak meg a hálózat alapkutatási funkcióit módosító víziót. Ezeken az alkalmakon, címükkel ellentétben, érdemi közös munka nem történt, de még eszmecsere sem folyt a kutatókkal vagy a vezetőkkel. 

A „stratégiai workshop”-okhoz kapcsolódó dokumentumok az átvilágítás jelentéseinek kivételével nem váltak hozzáférhetővé a kutatóközösség számára. Lényegi egyeztetés nem zajlott, a szakszervezetet a HUN-REN vezetése következetesen ignorálta. A leveleinkre, petícióinkra nem válaszolt, a tüntetésekre sem reagált. Az átvilágítás eredményeképpen a nemzetközi bizottság a stabil működés szükségességét, a bérek emelését és az interdiszciplinaritás növelését javasolta; privatizációt, a struktúra gyökeres átalakítását nem. A törvényjavaslat első verzióját november 7-én küldték meg a főigazgatóknak, és az a jelenleginél még radikálisabb átalakítást tervezett. A főigazgatók és a kutatók tiltakozása nyomán a tervezet valamelyest finomodott, de továbbra is rendkívül problematikusnak találjuk.

III. A benyújtott tervezet egyes elemeiről

A törvényjavaslat a jelenlegi HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot 2025. március 31-i hatállyal megszünteti, és létrehozza a HUN-REN-t, mint sajátos magánjogi jogalanyt. Az alábbiakban röviden áttekintjük, mit jelent az átalakulás, mi a sajátos magánjogi jogalany, és milyen hatása lehet a munkavállalókra.

  1. Milyen formában működik majd a HUN-REN?

A törvénytervezet 6. §-a szerint: 

„A HUN-REN nyilvántartásba vételi eljárására a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Cnytv.) rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy kérelmezőnek a miniszter minősül, és a bíróság a HUNREN-t az 1. § (1) bekezdésében meghatározott névvel, egyéb szervezetként veszi nyilvántartásba.”

A 2011. évi CLXXXI. törvény (civil törvény) rendelkezésében egyéb szervezetek (69§) a párt, a sportról szóló törvény alapján működő szervezet, a kölcsönös biztosító egyesület, a szakszervezet, a köztestület, a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapja, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezet és az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló törvény szerint alapított európai területi társulás.

Ezek közül egyik sem látszik megfelelni a HUN-REN struktúrájának, így csak a szervezet struktúrájából tudunk kiindulni:

  • Az alapításhoz az alapító 1 milliárd Ft vagyont juttat, amely alá nem csökkenhet a HUN-REN vagyona.
  • A HUN-REN egyetlen döntéshozó szerve a 7 fős Irányító Testület, amit hat évre neveznek ki, és újraválasztható. A tagokat első alkalommal a kormány nevezi ki, majd a testület saját maga választ. 
  • A HUN-REN-nek nincsenek tagjai.
  • A HUN-REN közhasznú jogállású.

Ezek alapján a HUN-REN alapítványszerű formában működik (a részére juttatott vagyonnal és kuratóriumszerű testülettel, amely a működésre vonatkozó teljes hatáskörrel hoz döntéseket).

  1. Milyen jogai lesznek az Irányító Testületnek (IT) és az elnöknek?

Az elnököt első alkalommal a miniszterelnök nevezi ki, később az IT a saját tagjai közül maga választja.

Az IT tagjait első alkalommal a kulturális és innovációs miniszter nevezi ki, később az IT választja.  

(2) Az Irányító Testület:

1. gyakorolja az alapítói jogokat az e törvényben foglaltak szerint;

2. elfogadja a HUN-REN stratégiáját, és ennek keretében a kutatási intézmények céljait;

3. megválasztja az elnököt;

4. az elnök javaslatára dönt a tudományterületi alelnökök vonatkozásában jogviszony

létesítéséről és annak megszüntetéséről, felkéri a tudományterületi alelnököket segítő

tudományterületi kutatási tanácsok tagjait;

5. dönt a kutatási intézmények létrehozásáról, átszervezéséről, megszüntetéséről;

6. véleményt nyilvánít a kutatási intézményvezetők kinevezéséről;

7. dönt a HUN-REN szervezeti és működési szabályairól;

8. elfogadja a HUN-REN

a) üzleti tervét,

b) általános költségvetését,

c) kutatási intézményekre vonatkozó költségvetését, valamint

d) a vagyongazdálkodásával kapcsolatos szabályokat;

9. meghatározza a HUN REN teljesítménymérésének és -értékelésének rendszerét.

Az IT a Szervezeti és Működési Szabályzatról, valamint a teljesítményértékelésről való döntést átruházhatja.  

Az IT a HUN-REN teljes működéséről alapítói minőségben dönthet, lényegében külső kontroll nélkül (kivéve a felügyelőbizottságot, amelynek tagjait első alkalommal a KIM miniszter nevezi ki, majd az IT választja a felügyelő bizottsággal együtt).

Az elnök nevezi ki a HUN-REN tisztségviselőit, és önállóan gyakorolja a munkáltatói és a tulajdonosi jogokat. Ez rendkívüli mértékű centralizációt jelent. 

  1. Lesznek-e kutatóközpontok a HUN-REN-ben?

Igen, kutatási intézménynek fogják nevezni azokat. A 29.§(2) szerint az alapításkor létre kell hozni a korábbi kutatóközpontokat kutatási intézményként, önálló jogi személyiséggel.

A kutatási intézmények igazgatóinak jogköreit az SZMSZ szabályozza majd, amelyet az IT, vagy, ha az IT átruházza ezt a jogkörét az elnökre, az elnök alkothat meg. 

  1. Ki lesz a munkáltató az új HUN-REN-ben?

Annak ellenére, hogy létrejönnek a kutatóközpontok kutatási intézményként, a HUN-REN- alkalmazottak munkáltatója a HUN-REN lesz, a munkáltatói jogokat az elnök gyakorolja. 

A munkavállalókat azonos bérrel veszi át a HUN-REN, mint ahogy a kutatóközpontban dolgoztak. 

A HUN-REN elnöke ugyan delegálhatja a munkáltatói jogokat, de lényegében kizárólag rajta múlik, hogy ezt hogyan teszi meg, hiszen – ha az IT átruházza rá ez a hatáskört – egyedül alkothatja meg a Szervezeti és Működési Szabályzatot.  

  1. Mi lesz a kollektív szerződésekkel?

A kollektív szerződések egy évig hatályban maradnak, mindenkire az a kollektív szerződés vonatkozik majd, ami az átvétel időpontjában vonatkozott rá. 

Mt. 282. § (1)  A munkáltató személyében bekövetkező változás esetén az átvevő munkáltató az átvétel időpontjában a munkaviszonyra kiterjedő hatályú kollektív szerződésben meghatározott munkafeltételeket az átvétel időpontját követő egy évig köteles fenntartani.
(2) Nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség a munkáltatót, ha a kollektív szerződés hatálya az átvétel időpontját követő egy évnél korábbi időpontban megszűnik, vagy a munkaviszonyra az átvételt követő időpontban kollektív szerződés hatálya terjed ki. 

  1. Mi lesz a különböző projektekkel?

A jogszabály jogutódlást feltételez, azaz a korábbi, a kutatóközponttal kötött szerződések (például az NKFIH vagy az Európai Bizottság és a központ között)  érvényben maradnak. Egyelőre azonban nem ismerjük a támogatók álláspontját arról, hogy mi történik, ha megváltozik a támogatott jogi személye.

  1. Megmarad-e az alapkutatás?

Igen, de ennek mértéke egyáltalán nem szabályozott. 

A HUN-REN és az állam 25 éves keretmegállapodást köt, amelyen belül hatéves részletes közfeladat-finanszírozási megállapodást kötnek. Ebben elvileg biztosítani kell a szabad témaválasztás alapján végzendő felfedező kutatások lehetőségét, de a tervezet semmit nem mond az ilyen, illetve a tématerületi prioriások alapján meghatározott kutatási témák arányáról.

Piros lapot a kutatóhálózat szétverésére!

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és az Akadémiai Dolgozók Fóruma tiltakozik az MTA-tól elcsatolt kutatóhálózat újabb átalakításának terve ellen.

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot a kormány és a HUN-REN Központ tervei alapján gyakorlatilag az egyetemi „modellváltás”-ból ismert közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) mintájára privatizálnák. A törvénytervezet szerint a jelenlegi kutatóintézeteket megszüntetnék, és a kutatóhálózatot ma még ismeretlen formában alakítanák át. Az új rendszer nem tartalmaz garanciákat a munkavállalók számára, és privatizálná a Magyar Tudományos Akadémia közvagyonát.

A magyar kormány és a kutatóhálózatot felügyelő HUN-REN Központ azt állítja, hogy a kutatóhelyek vezetőivel és a kutatóhálózati dolgozókkal egyetértésben történik az átalakítás. Az igazság viszont az, hogy sem a dolgozókkal, sem az őket képviselő szakszervezettel nem volt érdemi tárgyalás. A kutatóközpontok főigazgatói csütörtökön 14:00 órakor a HUN-REN Központnál arról fognak tárgyalni, hogy elfogadják-e az előzetesen megküldött javaslatot.

Fejezzük ki együtt a véleményünket: a kutatóhálózat szétverését célzó törvénytervezetet ne nyújtsák be az Országgyűlésnek.

Tedd magad szabaddá, szólj a kollégáknak, legyünk minél többen!

Ha nem tudsz ott lenni, támogasd aláírásoddal a petíciónkat: https://szabad.ahang.hu/…/nemet-mondunk-a-zsarolasra…

A törvénytervezet részleteiről tájékozódj az ADF közelményéből: https://adf2019.com/…/privatizacio-fenyegeti-a…/

Kérjük, hogy a Budapesten kívüli intézetek, kutatóközpontok közös fotóval, piros lapot mutatva, rövid üzenettel fejezzék ki tiltakozásukat és csatlakozásukat.
A képeket az info@tddsz.hu email címre várjuk, és a TDDSZ Facebook-oldalán közöljük a demonstráció napján.

Helyszín: 1053 Budapest, Károlyi utca 9.
(Károlyi utca és Irányi utca sarka)
Időpont: 13:30–14:30

Facebook esemény: https://fb.me/e/5YalteJGL

Az ADF és a TDDSZ közös nyilatkozata

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete 2024. október 21-én dolgozói fórumot tartott a kutatóhálózat újabb átalakításának tervei miatt. A tudományos dolgozók közösségének bevonása nélkül kezdeményezett indokolatlan és egyelőre átláthatatlan átalakítás nemcsak a kutatóhálózatban, de a magyar tudományosság nemzetközi kapcsolatrendszerében is jelentős károkat okozhat.

A fórumon elfogadott alábbi követelésekhez a szakszervezet felhívására online szavazás formájában csatlakozhattak a kutatóhálózat dolgozói.

A követelésekhez a szakszervezet taglétszámát is meghaladóan 672 dolgozó csatlakozott aláírásával.

A dolgozói fórum követelései:

Ágazati és intézeti autonómia

– a kutatóhálózat egységének fenntartása

– a rendszerszintű központosítási tervek elvetése, a kutatóközpontok önállóságának és a főigazgatók jogköreinek megtartása

– autonóm kutatóhálózat, dolgozói közreműködés a döntésekben

– az alapkutatások elsődlegességének megőrzése

– a tudományterületek sajátosságaihoz igazodó teljesítményértékelés kölcsönös garanciákkal, megalapozott és hosszú távon érvényes, kiszámítható szabályrendszerrel

– a kutatóhálózatban tervezett változások céljait és az azokat legmegfelelőbben szolgáló eszközöket mindig a kutatói érdekképviseleti szervezetekkel, szakszervezettel (TDDSZ) együtt határozzák meg

A működés gazdasági feltételei

– a kutatóközpontok tulajdonának és az MTA vagyonának megtartása a kutatóhálózat érdekeinek figyelembevételével

– garanciák arra, hogy a kutatóhálózat továbbra is hozzájut az európai uniós forrásokhoz, és részt vehet az EU-s finanszírozású nemzetközi tudományos együttműködésekben

– az államháztartási szabályok betartása

– az eredményes munka elengedhetetlen feltételeinek biztosítása: a kormány – az ígéreteknek megfelelően – haladéktalanul növelje a jelenleginek legalább kétszeresére a kutatóhálózatra szánt állami forrásokat és a kutatóhálózat dolgozóinak bérét, a továbbiakban pedig garantálja ezek inflációkövető szintentartását

Irányítás és átláthatóság

– a kutatóhálózat irányító testületében a különféle tudományterületek széles körű és arányos jelenléte a kutatóintézetek vezetőinek és a dolgozók képviseletének  és szakszervezetének (TDDSZ) többségi részvételével

– rendszeres tájékoztató fórum a főigazgatók számára, a dolgozók képviseleti szervezeteinek bevonásával

– legyen nyilvános a vezetői testületek minden döntése és jegyzőkönyve

– legyenek nyilvánosak a HUN-REN Központ gazdálkodási adatai

– a HUN-REN központ saját költségvetésében is helyezze előtérbe a gazdaságos működés szempontjait (ne szerepeljenek pazarló tételek pl. helyszínválasztás, utazástervezés terén)

– kapjanak teljes nyilvánosságot a kutatóhálózat intézményeiről készült átvilágítások

– az MTA-vagyon kivásárlása helyett a kutatóhálózat kerüljön vissza az Akadémiához

Háttér:

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a 2023 novemberében tartott közös fórumon követelte a korábbi akadémiai kutatóhálózat működési feltételeinek normalizálását és a működés átláthatóvá tételét (https://adf2019.com/2023/11/24/kozos-adf-tddsz-forum-nyilatkozat-2023-november-23/ ).

Az azóta eltelt tizenegy hónap során a kutatóhálózat működési feltételei mégis lényegesen romlottak:

A kutatóhálózat neve szükségtelenül és értelmetlen módon változott meg.

A szervezeti és működési szabályzatokból kikerült a kutatóközponti vezetők pályázat útján való kinevezése.

Számos kutatóközpont költségvetésének állami forrásból származó része a teljesítménymutatók önkényes újraértékelése nyomán 10%-ot meghaladó mértékben csökkent.

Az elmúlt öt év 40%-ot meghaladó inflációját nem kompenzálták, ami a forráscsökkentéssel együtt több kutatóhelyen elvándorláshoz vezetett, és új munkatársak felvételét is ellehetetleníti.

A fenntartó szervezet (ma: HUN-REN) Irányító Testületében nincs olyan személy, aki valaha is dolgozott volna a kutatóhálózatban.

A dolgozói követeléseket a HUN-REN vezetése meg sem hallgatja, a munkavállalói érdekeket képviselő szakszervezet kezdeményezéseire a a HUN-REN Központ nem válaszolt (http://tddsz.hu/2024/04/).

2024-ben nemzetközi átvilágító testületek mérték fel a kutatóhálózat intézményeit. A felmérés maga is súlyos módszertani problémákat vet fel (lásd: https://adf2019.com/2024/10/17/az-akademiai-dolgozok-forumanak-szakertoi-velemenye-az-mta-tol-elszakitott-kutatohalozat-ertekeleserol/), és az átvilágítás eredménye ma sem nyilvános. Így a közvetlenül érintett kutatóközösségek nem szólhattak hozzá, véleményüket nem veszik figyelembe a további lépések kijelölésekor. Ennek ellenére a HUN-REN Irányító Testülete felhatalmazást adott egy háromfős delegációnak, hogy a kormánnyal stratégiai tárgyalásokat folytasson egy olyan további átalakításról, amelynek sem az okairól, sem a céljairól, sem a létrehozni kívánt keretrendszerről nincsenek információk.

A kutatóközösség egyértelmű véleménye az, hogy a kutatóhálózat súlyos alulfinanszírozása már a stabil működést is veszélyezteti. A működési kockázatot jelentő forráshiány megszüntetése kizárólag a fenntartó szándékán múlik, erre vonatkozóan várunk a kormányzat részéről kötelezettségvállalást. Ezt nem lehet átalakítással és egyéb pótcselekvéssel helyettesíteni. A kutatások sikeressége azok finanszírozásától függ, nem pedig átszervezési javaslatoktól. A kutatóközpontok jövő évi működésének pénzügyi feltételei egyelőre nem ismertek, és ez eleve lehetetlenné teszi a 2025-ös kutatóközponti szintű tervek reális kialakítását.

Az öt éve a Magyar Tudományos Akadémiától elcsatolt kutatóhálózat küszöbön álló újabb átszervezési kísérlete világosan mutatja, hogy már a folyamat indító lépése, azaz a kutatóhálózat leválasztása az MTA-ról értelmetlen és káros volt. A tervezett átalakítási folyamat részleteinek titokban tartása pedig felveti a gyanút, hogy a tudományos kutatás lényegével és a dolgozói érdekekkel ellentétes intézkedésekre lehet számítani.

A szóbeszéd útján terjedő információmorzsákból, a részleges, zárt körben elhangzott és homályos tájékoztatásokból arra lehet következtetni, hogy a HUN-REN vezetése a KEKVA-rendszerhez hasonló új szervezeti formát készít elő. Fennáll a veszélye annak, hogy ez – hasonlóan az alapítványi formába szervezett egyetemekhez – az EU-ból származó források elvesztéséhez vezet.

ÉRDEMI TÁRGYALÁST, VALÓS PÁRBESZÉDET, ÜLJENEK LE VÉGRE A SZAKSZERVEZETTEL! 

Álkonzultáció a HUN-REN vezetésének „munkavállalói kérdőíve” 

A HUN-REN vezetősége 2023. június óta nem fogadja a szakszervezet delegációját, az érdekvédelmi képviselet sem az úgynevezett stratégiai workshopokon nem vehetett részt, sem a munkacsoportokba nem delegálhatott tagot, így az átalakításról, a kutatóhálózat finanszírozásáról, a kutatói életpálya beharangozott új modelljéről sem rendelkezik érdemi információkkal. 

A HUN-REN vezetése 2024. október 10-én (több mint egy év után!) „munkavállalói kérdőívet” küldött a kutatóhálózat dolgozóinak. A kérdőívvel kapcsolatban több fontos aggály is felmerült: 

  1. A HUN-REN központ a kérdőív kitöltésére mindössze  – a hétvégét is beleértve-– öt napot szabott határidőnek, és csak a kutatóhelyek saját hálózatából tette hozzáférhetővé. A határidő rövidsége és a kitöltés korlátozott elérhetősége miatt a kérdőív már önmagában álkonzultációnak tekinthető.
  2. A HUN-REN vezetése által küldött űrlap sem formai, sem tartalmi szempontból nem szakszerű kérdőív, hanem csupán néhány kérdés sora. A válaszadás tisztaságát sem garantálták: a kérdőívet újra és újra meg lehetett nyitni, ugyanarról az emailcímről több választ is be lehetett küldeni. 
  3. A „kérdőív” arról kérdezte a dolgozókat, hogy milyen kommunikációs csatornán és milyen gyakran kívánnak tájékoztatást (!) kapni. A színlelt „konzultációs” folyamat tehát egyirányú, az érdemi párbeszédet nem teszi lehetővé, a válaszadási opciók között a szakszervezettel mint munkavállalói érdekképviselettel  – a munka törvénykönyve által  biztosított – konzultáció a lehetőségek között fel sem merül. 
  4. Az utolsó két kérdés, az átalakítással kapcsolatos „5 legfontosabb félelem” megnevezése és az „5 legfontosabb pozitív várakozás” felsorolása leginkább csak a kommunikáció látszatát kelti: mintha a vezetés meghallgatná a munkavállalók közösségének hangját, akik azonban információk hiányában valós véleményt nehezen formálhatnak a helyzetről. 

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete ezért elutasítja a HUN-REN vezetésének álkonzultációját, és követeli, hogy nyilvános kutatói fórum keretében ismertessék a Magyar Kutatási Hálózat átalakítására vonatkozó tervezetet, valamint vonják be az egyeztetésekbe a kutatóhálózat érdekvédelmi képviseletének delegációját.  

Tiltakozásként 150  kutatóhálózati dolgozó a kérdőívet a következő szöveggel küldte vissza (a nyitott kérdéseknél): „Érdemi tárgyalást, valós párbeszédet, üljenek végre le a szakszervezettel (TDDSZ)” .

Budapest, 2024. október 15. 

Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

Nyílt levél Prof. Gulyás Balázsnak, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és az Akadémiai Dolgozók Fóruma a sajtóból és a HUN-REN által kiküldött hírlevélből értesült arról, hogy a Kutatási Hálózat átalakításáról szóló tárgyalások indulnak az Irányító Testület felhatalmazása nyomán. A HUN-REN központ öt (!) ún. Stratégiai Workshopot tartott az elmúlt évben, és a saját állítása szerint nyolc munkacsoportban dolgozott a Kutatási Hálózat jövőjének tervezésén.

A kutatói közösség hangzatos (vagy inkább félelemkeltő) szólamokon kívül sem a workshopok, sem a munkacsoportok munkájának eredményéről nem tud semmit sem, az átalakítás céljairól és mikéntjéről konkrétumok nem hangzottak el.

Így a TDDSZ és az ADF felszólítja Önt és az Irányító Testületet, hogy:

  • Az Irányító Testület 2024. október 4-i ülésének jegyzőkönyvét hozza nyilvánosságra,
  • Az átalakítás konkrét céljait és a kapott felhatalmazás indokait jelölje meg,
  • Haladéktalanul ismertesse a Kutatási Hálózat átalakítására vonatkozó tervezetet. Ezt ne zárt ajtók mögött a főigazgatókkal, hanem a kutatói közösség számára elérhetően, nyilvános kutatói fórum keretében tegye meg.

Budapest, 2024.10.07,

Bakó Imre, a TDDSZ elnöke és Péter László, az ADF elnöke

A jövőt szolgáló tudomány csak stabil, kiszámítható, transzparens környezetben lehet eredményes

Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének közleménye

A TDDSZ egyetért azzal, hogy az ország jövője jelentős mértékben a magyar tudomány eredményein múlik. Éppen ezért aggódunk a magyar tudományért és az ország jövőjéért. 

Az elmúlt napokban több sajtóhír és interjú is megjelent a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Központja (HUN-REN Központ) „V. Stratégiai Workshop” című rendezvényéről és a Kutatási Hálózat intézményeinek teljesítményét értékelő nemzetközi testület munkájáról. 

A beszámolók szerint Hankó Balázs kulturális miniszter és a HUN-REN vezetői hangsúlyozták, hogy a Kutatási Hálózat intézményei ugyan jól teljesítenek, de a hálózat egészét csakis jelentős szervezeti átalakításokkal lehet hatékonyabban működtetni. 

A TDDSZ  álláspontja szerint:

  1. A HUN-REN Központ ugyan stratégiai tervezésnek nevezi azt a folyamatot, amelyre az elmúlt évben öt workshopon több tízmillió forintot költöttek, azonban sem a konkrét célokról, sem az azokhoz vezető tervezett útról nem tudunk semmit. A Szakszervezet, azaz a dolgozók legitim érdekképviselete véleményét sem az értékelési folyamatban, sem a jövőre vonatkozó tervek elkészítésekor nem kérdezték meg. Az, hogy ismeretlen összetételű bizottságok titkos munkájába az egyes kutatóközpontokból ismeretlen szempontok szerint kiválasztott munkatársakat vontak be, nem jelent sem egyeztetést, sem a dolgozók véleményének megismerését. 
  2. A kutatóközpontok teljesítménye nemzetközi mércével is számottevő,  annak ellenére, hogy  – amint azt az értékelő bizottságok és a HUN-REN Központ vezetői is elismerik –  szégyenletes, reálértéken folyamatosan csökkenő finanszírozás mellett működnek, és a kutatóhálózati dolgozók bére is megalázóan alacsony. 
  3. A helyzet megoldását nem szervezeti átalakítás, hanem stabil, legalább 4–6 évre rögzített, európai uniós színvonalú finanszírozás és ennek részeként a jelentős béremelés jelenti. Ezt Alexander Zehnder professzor, az értékelést vezető svájci kutató is kiemelte a Mandinernek adott interjújában, mint ahogy azt is, hogy a teljesítmény javítását célzó stratégiai tervezés alapját a béremelés mellett a kiszámítható körülmények megteremtése képezi. 
  4. A nemzetközi értékelés jelentéseiben visszatérő elem, hogy növelni kell a határozott idejű, flexibilisebb, projektalapú foglalkoztatást. A TDDSZ véleménye szerint ez tovább rontaná a tudományos dolgozók helyzetét, mert növeli a kiszolgáltatottságot, az általános bizonytalanságot, a ma is jelentős munkaterhelés és kizsákmányolás mértékét, tehát rövid távon is rontja a tudományos teljesítményt, illetve tovább korlátozza az alkotómunkához szükséges akadémiai szabadságot, ami pedig már jelenleg is aggasztóan alacsony szintű.  

Összességében a HUN-REN Központ jelenlegi működése nem a kiszámíthatóság, a stabil környezet megteremtése, hanem a bizonytalanság folyamatos növelése irányába mutat. Ha ez nem változik meg azonnal, akkor az elvándorlás aggasztó tendenciái tovább erősödnek, a tudományos intézményekben dolgozókat pedig a végletekig kimeríti a folyamatos bizonytalanság, ami a sokat emlegetett „tudományos potenciál” kiaknázása helyett annak rombolásához vezet, és felszámolja azokat a lehetőségeket is, amelyekkel az MTA-tól 2019-ben elszakított kutatóhálózat az élhetőbb, igazságosabb és jobb módban élő ország megteremtéséhez hozzájárulhatna.

TDDSZ levele Gulyás Balázsnak és Jakab Rolandnak

Tisztelt Elnök Úr!

Örömmel értesültünk arról, hogy a HUN-REN Központ társadalmi egyeztetést hirdetett a Támogatott Kutatócsoportok Program pályázati felhívása kapcsán. Ezt fontos előrelépésnek értékeljük az eddigi gyakorlathoz képest. 

Sajnálattal vettük észre azonban, hogy a felhívás lényegében folytatja az egyeztetésben Magyarországon „társadalmi vita”-ként ismert gyakorlatot, amely szerint

  1. a döntéshozó az egyeztetésre szánt anyagot az esetleges érintettek értesítése nélkül, vagy csak egy szűk, szelektált kör értesítésével (például egy honlapon) hozza nyilvánosságra, jelentősen csökkentve ezzel a folyamatban való részvétel lehetőségét; 
  2. a vélemények megfogalmazására rendkívül szűk határidő (ebben az esetben mindössze négy nap); áll rendelkezésre
  3. a megfogalmazott véleményeket egy központi címre kell elküldeni, és a véleményezők nem tudhatják, hogy a vélemények milyen folyamat során, hogyan épülnek be a véleményezett anyagba. 

Ráadásul ebben az esetben a felhívás kiköti azt is, hogy „a társadalmi egyeztetés során a támogatási (elsősorban a felhívás 4. pontjában részletezett) szempontokkal kapcsolatban felmerülő esetleges módosítási javaslatok átvezetésére nem, vagy csak korlátozottan nyílik lehetőség, tekintettel arra, hogy azt a HUN-REN Központ Irányító Testülete a 2024.06.18-i ülésén jóváhagyta”. 

Az egyeztetésnek természetesen sokféle módja és szintje van. A fenti modell ezek közül a legkevésbé „részvételi” mód, amely sokszor inkább szolgál legitimációs célokat, mint valódi egyeztetést. 

Amennyiben a HUN-REN Központ valódi egyeztetést kíván folytatni, az egyeztetési folyamatnak legalább az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie:

  1. Az egyeztetésre a döntéshozatal előtt kerül sor. 
  2. A véleményezés lehetőségéről értesíti az érintett szervezeteket (például a dolgozókat képviselő szakszervezetet és szakmai szervezeteket).
  3. A véleményezésre megfelelő idő (pl. 15 nap) áll rendelkezésre. 
  4. A felhívás tartalmazza, hogy milyen testület milyen a határidőre dolgozza fel a beérkezett véleményeket.  
  5. A vélemények összegyűjtése és feldolgozása után a beérkezett véleményeket nyilvánosságra hozza, az új változatot közzéteszi, és a végleges verzió elfogadásával együtt részletes magyarázatot fűz ahhoz, hogy milyen változtatásokat fogadott vagy nem fogadott el. 

Ez a modell még mindig csupán a javaslatok véleményezésére szolgál. A TDDSZ olyan rendszer kialakítását szorgalmazza, amely a többoldalú érdekegyeztetések mintájára épül,  és rendszeres konzultációt jelent. A konzultáció túlmutat a véleményezés lehetőségén, és lehetővé teszi a szereplők közötti horizontális kommunikációt is, tehát

  1. minden fontos, a kutatóhálózatot vagy kutatói közösséget érintő kérdésben megelőzi a döntéshozatalt; 
  2. előre szabályozott, nyilvánosan zajló eljárás; 
  3. kijelöli a konzultációban résztvevők minimális körét, és megfelelő határidőt biztosít az anyagok megismerésére
  4. lehetőséget biztosít a tárgyalásra, azaz a felek véleményének kölcsönös megismerésére és az ezekről történő egyeztetésre; 
  5. törekszik a testületi, tárgyalásos döntéshozatalra, közös álláspontok kialakítására;  
  6. egyértelmű szabályokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mi történik a tárgyalásos folyamat során kialakított álláspontokkal. 

A TDDSZ támogat minden olyan kezdeményezést, amely erősíti a konzultációs jelleget és elősegíti a közös, többoldalú döntéshozatali folyamatokat, hiszen az így megalkotott szabályok, programok jobb minőségűek, a döntések átgondoltabbak, és nagyobb támogatottságot élveznek. 

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Elnöksége

Budapest, 2024. 07.11.

A levél letölthető innen.

Tisztújítás a TDDSZ-ben

A TDDSZ Küldöttgyűlése 2024. május 27-én elfogadta az éves beszámolókat, módosította az Alapszabályát, valamint új elnökségi és felügyelőbizottsági tagokat választott 5 éves ciklusra.

(Fotó: Bródy L.)

Elnök: Bakó Imre (TTK)
Elnökségi tagok: Bigazzi Sára (PTE), Gerő Márton (TK), Kutnyánszky Anikó (Wigner), Vigvári András (KRTK)
Felügyelőbizottság: Lőrincz Viktor (TK), Havas Attila (KRTK), Orosz Ferenc (TTK)