Politikailag motivált vezérigazgató a HUN-REN Központban

Hankó Balázs, Kulturális és Innovációs Miniszter egy korábbi interjúban azt nyilatkozta a kutatóhálózat átgondolatlan átalakításával szembeni, a TDDSz által 2024 novemberében szervezett aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, hogy: „700 politikailag motivált ember tiltakozik, kétségbe vonva egy nemzetközi hírű magyar tudós szavait, aki a kutatási hálózat elnöke.”

2025. július 26-án azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nem a TDDSz és a tiltakozók tolják valamely párt szekerét, hanem Jakab Roland, a HUN-REN Központ vezérigazgatója, aki aktív tagja a Fidesz kampánycsapatának: az Orbán Viktor által bejelentett Digitális Polgári Körök közül rögtön az elsőnek a tagja, a miniszterelnökkel együtt. Ráadásul a Digitális Polgári Kör honlapján a HUN-REN vezérigazgatói címével szerepel. Felhívjuk a figyelmet, hogy ez ellentmond:

a) A HUN-REN törvénynek, amely 9§, 4. pontja szerint a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatban „Tisztviselő csak olyan személy lehet, aki rendelkezik a tisztség betöltéséhez szükséges függetlenséggel, feddhetetlenséggel, pártatlansággal és integritással.”

b) A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat saját, Jakab Roland felügyelete alatt készített kommunikációs szabályzatával, amelynek 5§(2) szerint „magánszemélyi minőségben tett nyilatkozat esetén a kutatóhelynél betöltött munkakör és a HUN-REN-re történő hivatkozás nem használható, és az érintett személy köteles egyértelműsíteni, hogy a nyilatkozattétel, nyilvános szereplés során magánszemélyi minőségében jár el”.

Felszólítjuk Gulyás Balázst és Jakab Rolandot, hogy azonnal szüntessék meg a jogszabálysértő állapotot, Jakab Roland távozzon a HUN-REN vezérigazgatói székéből!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük